Better together - 7. rész

7. Érzések

 

- Igen kéne..... - mondtam, s intettem, hogy üljön le, s miután megtette, követtem a példáját. Néhány percig csak csendben ültünk és néztük hol egymást, hol pedig a padlót. Nem tudtuk, hogy hol kezdjük, vagy hogy mit is mondhatnánk.

- A tegnap este.....-kezdett bele 10 perc hallgatás után.

- Nem mindennapi volt..... - fejeztem be.

- Igen. És le kéne tisztázni, hogy akkor most hogy érzünk egymás iránt - hadarta el egy szuszra.

- Igen....Én azt hiszem, hogy..... - kezdtem bele, de nem voltam benne biztos, hogy tudom mit akarok mondani...ám egy kiabálás félbeszakított.

- Ross! Laura! Hol vagytok? - jött a kiáltás Erictől.

- Majd ebédnél elmondod, oké? - kérdezte gyorsan, miközben felálltam, és felsegítettem őt is -nem mintha nem tudott volna felállni nélkülem, csak udvariasságból.

- Persze! - mosolyogtam, s tudtam, hogy így is lesz. Ebédig még van több, mit három órám. Addig csak le tudom tisztázni magamban! Talán könnyebb lesz vele letisztáznom,  miután Calummal beszéltem.

- Egyébként jól vagy? - kérdezte meg aggódva, nyilván az elcseszett jelenetre gondolva.

- Jobban - mondtam mosolyogva, majd kinyitottam az ajtót, s előre engedtem Laurát, majd odaszóltam Ericnek is, aki bosszankodva indult volna a másik folyosóra.

- Eric itt vagyunk! - kiáltottam, mire megfordult, és halkan puffogva jött oda hozzánk.

- Válaszolni luxus?! - kérdezte morcosan, nem várva választ - Na mindegy! Folytathatjuk? - kérdezte mindkettőnktől, de nyilvánvaló volt, hogy valójában nekem szánta a kérdést, amit Laura is észrevett, mert rám emelte a tekintetét.

- Igen - mondtam, s hozzátettem - Bocs, hogy elszúrtam, és a tegnapiért is bocsánatot kérek, amiért miattam csúsztunk.

- Ugyan Ross! - legyintett Eric - Mindenkinek lehet rossz napja, te is ember vagy! - mondta mosolyogva, ami engem is mosolygásra késztetett. Hát ezért szereti itt őt mindenki. Ő megértő, nem haragtartó, és szinte lehetetlen kihozni a sodrából. Kiböktem egy "köszit", majd mindhárman visszamentünk a díszletbe, én és Laura pedig a zongoraszékre ültünk.

     Most sikerülni fog....! Hisz nincs miért aggódni, Laurával szépen megbeszéljük ezt az egész kavalkádot, és minden olyan lesz, mit régen.... legalább is remélem.... De ezen most nem agyalok, csak a dalra koncentrálok.

     Na de jó! Kifogtam a legjobb dalt.... hát, a helyzetemhez nem éppen egy szerelmes dal illene, de nekem ez jutott. Sikerült elénekelnem a dalt, és az alá szóló kíséretet is gond nélkül el tudtam játszani. Innentől a jelenetek simán mentek, közeledtünk az "Auslly" részekhez.

     Épp az egyik jelenetet fejeztük be, amikor rutinszerűen mentem volna valamerre, amikor meghallottam a csengőt.

- Oké! Ügyesek voltatok! Ebédszünet! - rikkantotta Eric, én meg csak álltam, mint a cövek.

     Máris dél lenne?!?! De... az hogy lehet? Hiszen... és én még mindig nem tudom, hogy mit érzek Laura iránt! Csak reménykedni tudtam, hogy a Calummal lezavart beszélgetés után okosabb leszek, mint most. Elég szánalmas, hogy nem tudok erre egyedül rájönni, de úgy éreztem, hogy szükségem van segítségre.

     Az ebédszünet jó két óra, van időm. Odasétáltam Laurához, egy kicsit odébb húztam, s halkan megkérdeztem :

- Forgatás után nincs kedved egyet sétálni?

- De.... mehetünk - válaszolt kedvesen, s halk hangjához egy halvány mosoly csatlakozott, ami ott bújkált a szája szegletében.

     Rámosolyogtam, majd elindultam megkeresni Calumot. Épp a kávéautomata mellett beszélgetett Jennivel, az egyik stábtaggal. Annak a lánynak úgy tapadt barátomra a szeme, mintha most láthatná őt utóljára. És azok a szemek! Hogy csillognak.... bár igaz, hogy Calum sem panaszkodhat.... Ezt is meg kell beszélnünk! Úgy húsz lépésnyire megálltam a folyosó végén lévő automatától, és vártam, hogy a vöröske észrevegyen. Ha jól emlékszem, körülbelül 20 percébe telt, amíg elszakította a tekintetét Jennitől, és végre rám emelte pillantását, s mint akit felpofoztak, feleszmélt, sajnálkozó fejet vágva mondott valamit a lánynak - gondolom, elköszönt tőle -, s bocsánat kérően közeledett felém.

- Megbocsájtom azt a 20 percet, ami nem jön vissza az életembe, ha ezt szépen részletesen elmondod - mondtam neki, mire ő bólintott.

- Mindent meg fogsz tudni, amint elmondtad, hogy mi bajod volt egész délelőtt - vágott vissza. Tudtam, hogy ha belemegyek, de hát lássuk be, kettőnk közül én vagyok az, akinek szükségem van arra, hogy elmondhassam végre valakinek ezt a helyzetet.

- Rendben! - sóhajtottam - Menjünk!

     Úgy látom, meglepte a hirtelen beleegyezésem - hiszen mindig ilyenkor szoktunk hülyeségből leakadni és veszekedni, - de habozás nélkül sétált ki velem a parkolóba egy-egy üveg kóla társaságában, amit útközben vettem ki az öltözőmben lévő hűtőből. Amint kiértünk, Calum megszólalt :

- Na mesélj! Mi a baj? - kérdezte kedvesen. Nem tudtam, hogy hogyan kezdjek bele, ezért fogtam a kólámat, lecsavartam a kupakot, majd a zsebembe raktam azt, s nagyot kortyoltam a hideg, szénsavas italból - Laurával van valami igaz? - kérdezte mindent tudóan. Úgy néztem rá, mint  aki szellemet lát. Ennyire nyilvánvaló?!

- Honnan tudtad? - néztem kikerekedett szemmel Calumra, az meg csak legyintett, és mosolyogva ennyit mondott:

- Ugyan Ross! Hiszen a legjobb barátom vagy, és ismerlek. És aki jobban odafigyel, az láthatja, hogy amióta visszajöttünk a második évadra, eléggé zsong körülöttetek a levegő - én csak bámultam magam elé. Mióta visszajöttünk? Hiszen én is csak egy-két napja kezdek másként gondolni rá.... vagy nem...? Nem tudom! - De mesélj! Mi volt? - kérdezte ismét, majd ő is kortyolt egyet a kólából. Nagy levegőt vettem, ezalatt megpróbáltam nagyjából összeszedni a gondolataimat, majd beszélni kezdtem.

- Lehet, hogy igazad van, és már ez akkor kezdődött, amikor visszajöttünk, de én azt hiszem, max. egy-két napja érzem azt, hogy másként gondolnék Laurára - kezdtem bele, majd ittam még egy kortyot a kólából, vettem egy nagy levegőt, és folytattam - A dolog akkor kezdett bonyolódni, amikor elhívtam Rydel bulijára. Akkor már ott tartottam, hogy már az érintésétől is megborzongtam, s ha a szemébe néztem, mindig elvesztettem a fonalat. Megjegyzem, ez most is így megy. Miután a buli végeztével mindenki hazament, Laura Rydel kérésére ott maradt. Riker szuper ötletével, hogy felelsz vagy merszezzünk, még tovább bonyolódott a dolog. Pláne, hogy még csak annyit se értsek belőle, előtte felizgultam Laurára, ráadásul elégkevéske dologtól, és nem tudtam eldönteni, hogy ennek a hátterében áll-e erősebb érzelem. A tesóim már alapjával véve azt hiszik, hogy Laura úgy jön be nekem. S bár mostani szemmel nézve már nem állítom olyan nagy hévvel az ellenkezőjét, mint néhány napja, még most sem vagyok benne százszázalékosan biztos. Szóval, hogy szivassanak, egy eléggé...ömmm... szóval egy eléggé izgalomba hozó táncot kellett lezavarnom Laurával. Na igen.... az volt élete egyik legkínosabb pillanata, amikor a tánc után csak fapofával kussoltunk egymás mellett. Pedig volt egy-két szituáció, elhiheted! - nevettem fel keserűen - Aztán meg csókolóznunk kellett... Hát abból a gyors csókból nem éppen gyors csók lett - Calum halványan mosolyogva bólintott, úgy látszik, értette mire gondolok. Nem tudom, hogy azért, mert látta a szeme előtt, amit mesélek...vagy nem tudom, hogy fejezzem ki azt, amit most csinálok - A csók után bementünk a házba, mert kezdett sötétedni, és Rydel kitalálta, hogy Laurának nálam kell aludnia, hogy Laurának nálam kell aludnia, mivel csak ott van hely... - Calum kérdőn nézett rám, mire hozzátettem - Jahh.. franciaágy... - erre megértette, és intett, hogy folytassam, amit meg is tettem - Lezuhanyozott, és ismét majdnem megcsókoltuk egymást, Rocky-n múlott, hogy nem történt meg.... Lementünk a többiekhez, ahol már fel voltak sorakoztatva a piás üvegek, ami nem csak engem, de Laurát is meglepte. Fel lettünk világosítva, hogy nem fogunk bebaszni, ezért mindenki lehúzott néhány pohárral, s egy film után mindenki ment lefeküdni. Ami ezután a szobámban történt.... hát, mondjuk úgy, hogy nem éppen kő-papír-ollóztunk... - ismét bólintott, aminek örültem, mert nem volt kedvem részletezni - Megint csak Rocky lépett közbe, rajta múlott, hogy nem feküdtünk le egymással - lett folytott hangom - Miután Rocky is aludni ment, röviden letárgyaltuk, hogy ma megbeszéljük a dolgokat, aztán elaludtunk. Az egészben az a rossz, hogy nem tudom, hogy ez, amit érzek iránta, az szerelem-e... Nem tudom, hogy az éjszaka történtek a pia miatt voltak-e.... Bár már biztos vagyok benne, hogy nem... Most pedig nem tudom, hogy mit csináljak - fejeztem be, majd szabad kezemmel a hajamba túrtam... Huhh.. nem is emlékszem, mikor beszéltem ennyit utoljára...

     Még néhány percig hallgattunk, ki-ki a maga gondolataiba mélyedve, aztán halkan megszólalt.

- Ross, szerintem te belezúgtál Laurába - jelentette ki nyugodtan, s még mielőtt reflexből tiltakoztam volna, folytatta - Gondolj bele! Te mondtad, hogy már másként érzel iránta. Amiket elmondtál, szerintem te ezt már régóta tudod, csak magadnak sem akartad bevallani. Pedig ideje lenne.

     Elgondolkodtam, de mindig ott lyukadtam ki, hogy Calumnak igaza van. Lehet, hogy tényleg igaza van. De Laurával már olyan régóta vagyunk legjobb barátok.... és ha ma délután kitálalok neki az érzéseimről, és ha - talán - ős is így érez irántam, akkor valószínűleg járni kezdenénk. Ami átmenetileg jó lenne,de ha egy idő után esetleg szakítanánk, akkor vége lenne a barátságunknak is, az pedig nagyon rossz lenne...

- Igazad van... Tényleg belezúgtam.. - mondtam halkan és elképedve. Hogy miért voltam elképedt? Mert magamtól nem jöttem rá! Pedig az orrom előtt volt!

- Tudsz te olyan esetet mondani, amikor nem nekem volt igazam? - kérdezte poénra véve a dolgot, majd amikor látta, hogy nem mosolyodok el, komolyra váltva folytatta - Mit akarsz csinálni?

     Ez az a kérdés, ami jelen esetben foglalkoztatott, és nem találtam rá választ.

- Fogalmam sincs. De mindenképpen el kell ezt nyomnom magamban ezt az érzést, különben a barátságunk is rámehet.

- Miért menne rá? - kérdezte értetlenül.

- Mert ha járni kezdünk, és szakítanánk, nem tudom, hogyan viszonyulnánk egymáshoz, az pedig sem nekünk, sem pedig a sorozatnak nem tenne jót - magyaráztam.

     Bólintott, majd biztatóan rám nézett.

- Figyelj Ross! Azt tedd, amit jónak érzel, a lényeg, hogy ezt az egészet minél hamarabb letisztázzátok Laurával - mosolygott, majd nekem hirtelen eszembe jutott valami.

- Hé-hé! Ne olyan gyorsan! - fogtam meg a karját, amikor visszafelé indult - Rossz irányba indultál! Még nem mondtad el, mi van közted és Jenni között! - mondtam neki célzatosan, mire elmosolyodott, s a szemébe megjelent egy kis fény.

- Hivatalosan még semmi, de a hétvégén moziba megyünk - szélesedett a mosolya.

- Örülök nektek haver! - mondtam mosolyogva.

- Kösz öreg! Neked is így kéne, hogy menjen! - vigyorodott el, mire vállba boxoltam - Hé! Mi az? Én már csak tudom! Tudod.... a szerelemsuttogó...! - utánozta Dezt az Austin és Allyből, mire löktem egyet rajta, s vigyorogva visszamentünk az épületbe.

- Hé Calum.. - állítottam meg, mire felém fordult - Kösz, hogy meghallgattál! - mosolyodtam el, mire csak legyintett.

- Ugyan Ross! - mosolygott, majd poénból hozzátette . Ha annyira ragaszkodsz hozzá, szívesen behajtom rajtad - kacsintott, majd megnyalta a szája szélét, majd mindkettőnkből kitört a nevetés. Nevetve indultunk az ebédlőbe.

     Tényleg hálás voltam neki, hisz most már tudom, hogy mit érzek Laura iránt, de ez tovább bonyolít a dolgon. El kell nyomnom magamban ezt az érzést, de mindenképpen el kell mondanom Laurának, mit érzek. De vajon ő hogy érez irántam? Ez a kérdés foglalkoztatott, miközben a stábtagoktól zsúfolt ebédlőbe értünk. Mindenki beszélgetett valakivel. A tekintetemmel végigpásztáztam a helyiséget, majd megtaláltam, amit  kerestem. Az asztalunkat, ahol mindig mi szoktunk ülni. Igazából nincs kisajátítva, meg semmi, bárki bármikor odaülhet, csak már megszoktuk, hogy mindig ott ülünk és szórakozunk. Laura és Raini már ott beszélgettek egy-egy tálca kaja társaságában. Egészen más volt így ránézni Laurára, hogy tudom, szeretem. Ahogy egyre közelebb és közelebb értünk, úgy erősödött a hasamban a csomó az izgalom hatására.

     Komolyan?! Mint egy 12 éves srác, aki élete első szerelméhez készül odamenni... Habár, azt meg kell hagyni, hogy nem arról vagyok híres, hogy olyan sok kapcsolatom lett volna.

     Az utóbbi időben nem nagyon kerestem a szerelmet. Lefoglalt a banda és a sorozat is. Persze, volt olyan lány, aki csinos volt, kedves volt és jobb viszonyba voltam vele, mint a többivel, mégsem volt olyan senki, akire barátnőmként gondoltam volna. Egészen mostanáig... De ezt a döntés nagyon nehéz... hiszen végre szerelmes vagyok..Juj! De fura ezt kimondani, még gondolatban is.... de ami tény, az tény! Szerelmes vagyok Laurába, és itt a lehetőség, hogy egy olyan lánnyal legyek együtt, akit tényleg szeretek, ismerek, és ami szintén nem egy elhanyagolható tényező, megvan köztünk a kémiai vonzalom is. Viszont ha ez a kapcsolat hosszútávon komolyabban nem menne, akár az ő részéről, akár az enyémről, a szakítás elkerülhetetlen. Akkor meg valamelyikünk megharagszik a másikra, vagy már csak kicsit neheztel rá, ebből kifolyólag azt az erős baráti köteléket, ami a kapcsolat előtt összekötött minket, olyan könnyen elvágnánk, mint egy vékony cérnát. Ez egy sok mindent befolyásoló döntés, de elképzelésem már van. Ezt az érzést megpróbálom elnyomni magamban, és megpróbálok ismét csak barátként gondolni Laurára. Viszont a törtétek után ez elég nehéz lesz... De meg kell próbálnom...! A barátságunk érdekében..!

     Ahogy az asztalhoz közeledtünk a kajás tálcánkkal a kezünkben, az egyre gyorsabban verdeső pillangóraj a hasamban lassan szinte fizikailag is érezhető lett. Természetesen az én helyem szélen volt, Laura mellett...

- Sziasztok - köszöntünk egyszerre Calummal, miközben helyet foglaltunk mellettük - Mit csináltok? - kérdeztem berögzülten.

     Egyszerű kérdésre egyszerű válasz.

- Semmit - mondták egyszerre, de lebuktatták magukat, ugyan is nem sokáig bírták tartani magukat, és 2 másodpercen belül kitört belőlük a nevetés, amit hiába próbáltak visszatartani, nem nagyon sikerült nekik.

- Aha, és a semmi ilyen marha vicces igaz? - kérdezte vigyorogva Calum.

     Egy ideig még halkan sugdolóztak egy kicsit, majd néhány csendben eltelt másodperc után Raininek mintha feltűnt volna, hogy a válaszukat várjuk, belekezdett.

- Oké na! Arról beszéltünk, kinek van a stábban a legjobb teste! - pirult el a végére - Persze fiúk közül... - tette hozzá pironkodva, mi meg Calummal csak néztünk. Nem néztük szende kislányoknak ezt a két csajt, de hogy a szabadidejüket ilyen beszélgetésekkel töltik... - Mi van? Ti ugyan ezt csináljátok a lányokkal, csaj épp ti a seggüket nézitek! - mondta, játszva a sértődöttet, hozzáteszem nem valami jól.

- Jó-jó Raini... tudjuk, hogy nem vagytok ti olyanok....- mondta Calum drámai komolysággal, s mélyen Raini szemébe nézett.

- Elhiszem, hogy hisztek nekünk, de mondjad csak vöröske, mi van Jennivel? - terült szét egy vigyor az arcán, mire Laura felkapta a fejét.

- Mi?! Jenni?! Mióta? Mennyire komoly? - jöttek a kérdések tőle.

- Hivatalosan még nincs köztünk semmi, de megbeszéltük, hogy pénteken forgatás után együtt megyünk moziba - mesélte mosolyogva a barátom.

- Örülök nektek - mondta mosolyogva, s mintha egy kis szomorúság bujkált volna a hangjában. Elfordította a fejét, mintha az ebédlő túlsó végét venné szemügyre, s mivel csak én figyeltem őt, csak én láttam, hogy sóhajt egyet. De mitől lehet szomorú?

- Köszi - mondta mosolyogva Calum, majd elfordult, és Rainivel kezdett beszélgetni.

     Mindig ez volt, és amikor ők ketten beszélgetni kezdenek, mi akkor kezdünk Laurával ökörködni... Na igen..... az azelőtt volt, mielőtt....

- Mennyi idő, amíg felvesszük a közös jeleneteket? - kérdezte hirtelen. Úgy tűnt, csak keresett valamit, amiről tudnánk beszélni, és nem ülnénk itt ebben a kínos csöndben. Viszont kellemes érzés járt át, amikor azt mondta, "közös" jelenetek. Tudtam, hogy ez semmit se jelent, de jó érzés volt hallani.

- Nem tudom.... de semmi extra nem lesz, úgyhogy.... - Laura szemei hitetlenül meredtek rám - Mi az? - kérdeztem.

- Hát... azt gondoltam, hogy a történtek után egy csókjelenet egy kicsit kínos lenne, de talán csak én spilázom túl a dolgot...

- Várj csak..! Mi? Csókjelenet? - kérdeztem, mire visszabólintott - Az ebben a részben van..? - megpróbáltam visszaemlékezni, amikor a tanultam a szöveget... És beugrott! Hogy felejthettem el?! Akkor jót mosolyogtam rajta. Azt gondoltam, hogy ez csak egy érzelemmentes csók, egy spontán csók, egy spontán csók, amit könnyen megcsinálunk, hiszen nagyon jó barátok vagyunk... Most viszont...

- Elfelejtetted? - kérdezte meglepve Laura, mire bólintottam.

- Igen, és így belegondolva tényleg kicsit kínos lesz...

     Ezek után nem nagyon beszéltünk, csak meredten magunk elé bámulva ettük az ebédet. Raini néhányszor megkérdezte, hogy van-e valami baj, mi meg persze azt válaszoltuk, hogy semmi. Calum nem szólt semmit, ő ismerte a szitut, Laura pedig úgy tűnik Rainit nem avatta be. Nagyon gyorsan telt az idő, és csak arra emlékszem, hogy meghallottuk a csengőt, s mindenki elindult, ki-ki a maga helyére.

     Azt a jelenetet vettük, amikor Austin és Ally a fellépés előtt beszélgetnek a gyakorlóteremben. Laura és az "AllyMama" szerepét játszó hölgy bementek... mindig elfelejtem a nevét... mindegy! Néhány perc után hallottam a végszavamat, és bementem az ölelkező lányok közé. Mondtam a jól bemagolt szövegemet, s igyekeztem miné hitelesebben játszani a szerepemet, amibe folyton bekavart. hogy a pillangóraj a hasamban egyre hevesebben vert, mintha előre készülne, hogy mit fog produkálni a csók jelentnél... Hiába, hogy eléggé összezavart vagyok, azért nem tudtam megállni mosolygás nélkül, amikor végigsimítottam a haját, ami mellesleg puha volt és selymes. Ezt visszafelé is eljátszottuk, s bár nem láttam Laura fejébe, a szemén láttam, hogy bármikor átszakadhat a gát, s kitörhet belőle a nevetés. Végeztünk, s megfogtuk egymás kezét. Egy kellemes, melengető érzés kísérte minden mozdulatomat, ahogy kézen fogva kiléptünk az ajtón, s meghallottuk Eric "Ennyi!" kiáltását. Sétáltunk a következő helyszínre, ahol felvesszük a dalt. Ezt most kivételesen úgy csináljuk, hogy a gitár és az ének megy élőben, ami többi bónusz gépről... Már nem emlékszem, kinek az ötlete volt... biztos eszembe jutna, ha többet gondolkodnék rajta, de most csak azon tudtam gondolkodni, hogy néhány perc, és ismét megcsókolhatom Laurát. Basszus.. ehhez nem így kéne hozzáállnom... Arról volt szó, hogy ezt elfelejtem. Ez csak egy spontán, érzelemmentes csók..! Vagy legalább is megpróbálok így tekinteni rá. Felálltunk a színpadra, s Eric intett, hogy kezdhetem. Így is tettem. Az első akordoknál már kezdett kikapcsolni az agyam, amit olyankor szokott, ha énekelek vagy gitározok.

     Laura elkezdett énekelni, s én csak sodródtam a hangjával, miközben magamban felnevettem,  mennyire ironikus a helyzet : itt vagyok, épp azon igyekezek, hogy kitöröljem magamból a Laura iránt érzett szerelmet, miközben egy szerelmes dalt énekelek vele...

     Csak énekeltem, s mosolyogva nyertek bennem értelmet a szavak. Egymással szembe fordultunk, s úgy folytattuk az éneklést. Csak bámultam a barna szempárba, és volt néhány pillanat, amikor azt hittem, hogy mindent eldobok, csípőjénél fogva megragadom, s megcsókolom. Ezek a gondolatmenetek azzal végződtek, hogy fejben jól magamra ordítottam. Elsüllyedtünk egymás tekintetében, miközben arról énekeltünk, hogy azok leszünk, amire a másiknak szüksége van.... hogy mindig számíthatunk egymásra... Normális esetben minden normális pár összejönne... na igen... ez a helyzet nem normális... nem vagyunk normális "pár", és az sem készpénz, hogy Laura is szeret engem.

     Miután befejeztük a dalt, a paraván mögé rohantunk, s mondtuk tovább a szöveget. Elmondtam az utolsó szót, majd lassan közelíteni kezdtem felé. Behunyta a szemét, mire én is így tettem. Tudtam, hogy nem helyes, még is alig bírtam ezt a várakozást, s kevesen múlott, hogy nem csaptam le azonnal ajkaira. Egyre közelebb és közelebb hajoltam, a pillangóraj a hasamból átrepült a torkomba, ha akartam sem tudtam volna megszólalni. Már csak néhány milliméter választott el tőle, már éreztem édes leheletét az arcomon, majd ajkamat óvatosan az övéhez nyomtam. Mivel ezt a sorozatot nézi a fiatalabb korosztály is, figyelnünk kell arra, hogy ne tegyünk bele túl pajzán részeket, ezért a csókolózással is vigyáznunk kell. Éppen ezért úgy, hogy a fejem nem mozdítottam, úgy nyitottam résnyire a számat, majd fogtam satuba újra Laura puha ajkát, amit elég nagy lelkesedéssel viszonozott.

     Minden jónak vége szakad egyszer, ahogy ennek a csóknak is. Tudtam, hogy rossz dolog, még is élveztem, s a szerelmesebbik felem tovább folytatta volna ezt a tiltott játékot. Elhúzódtam, s csak kábultam bámultam gyönyörű szemeit. Innentől a testem ösztönösen folytatta a jelenetet, s halványan érzékeltem az engem ölelő karokat, de álmomban is meg tudtam volna mondani, hogy nem Laura karjai. Lélekben vívódtam.

     Nagyon nehéz lenne lemondanom Lauráról, viszont egy hang egyfolytában azt kántálta, ez így a helyes, nekünk csak barátoknak kell lennünk. A csengő hangja élesen hatolt a tudatomba, s mindenki ment a következő jelenethez. Ezek szerint már csak a tegnapi zárójelenet van hátra. Ha azt is ilyen "jól" viselem, akkor király vagyok!

     Én és Laura csöndben sétáltunk fel a lépcsőn, s mikor a gyakorlóterem elé értünk, egy pillanatig egymás szemébe néztünk, s én zavarba jőve bementem az ajtón, s szótlanul leültem a zongora elé. Eric odasétált hozzám, s halkan megkérdezte:

- Ross, menni fog? - tudtam, hogy a délelőtti bénázásomra céloz, és mivel most már nagyjából letisztáztam magamban mindent, tudtam, hogy nem fogom elrontani, így csak mosolyogva bólintottam - Oké.. Akkor mindenki kész van? Szuper! Én is, teljesen! Kamera forog...? Tessék! - kiáltotta, mire kezemet a billentyűkre téve játszani kezdtem. Laura bejött, mire én abbahagytam, s mondtuk a jól bemagolt szöveget. Leült mellém, s a pillangók ismét vad repdesésbe kezdtek a hasamba. Szándékosan tettük egy helyre a kezünket, s áramütés ment végig a testemen, amikor a bőrünk összeért. Egymás szemébe néztünk, s én lefagytam. Egyre közelebb hajoltam hozzá, s megint kezdtem elveszíteni a fejemet. Mosolyogva megszólalt, nekem pedig meg kellett állnom. Tovább játszottuk a dalt, s miközben ujjaim a billentyűkön mozogtak, pillantásomat nem tudtam levenni Laurától.

- Oké! Ennyi! Mindenkinek köszönöm a munkát, nagyon jók voltatok! - mondta Eric. Minden forgatás után egy kis közös zenéléssel zárjuk a napot, de szerintem én ma kihagyom. Mindenki elindult a saját öltözőjébe. Mivel útba esett, Laura öltözőjéig együtt mentünk. Ott az ajtó előtt megálltunk, s néhány csendes másodperc után megszólaltam.

- Akkor.....miután elkészültünk, elmegyünk sétálni egyet? - kérdeztem óvatosan.

- Igen....oké! - egyezett bele, és belépett a szobába. Én még néhány pillanatig álltam a csukott ajtó előtt, majd az öltözőmhöz sétáltam. Beléptem, s egyből lekaptam a pólómat, s a mosdókagyló fölé hajolva megmostam az arcomat és a karomat is. Gyorsan visszavettem a reggeli ruhámat, s a hátizsákomba tettem a kanapéra gondosan odakészített következő epizód forgatókönyvét. Az ajtó előtt megálltam.

     Eléggé paráztam. Tudtam, hogy mit akarok....vagyis azt hiszem tudom..... Na akkor csináljuk!

     Ezzel a gondolattal léptem ki az ajtón. Laura már a folyosón vért a falnak támaszkodva.

- Mehetünk? - kérdeztem.

- Igen - ez volt a szűkszavú válasza.

     Csendben kisétáltunk a stúdió elé, közben mindenkitől elköszöntünk. Gyorsan félrementem, amíg megbeszéltem a rám váró sofőrrel, hogy most nincs szükségem fuvarra. Úgy láttam, Laura is ezt csinálja. Miután ez megvolt, visszamentünk egymáshoz. Délután fél 5 lehetett. Egyikünk sem szereti, ha a fotósok vagy a rajongók körülugrálják, ezért egy olyan park felé tartottunk, ahol inkább az idősebb generáció tölti az idejét. Beszélgetni tökéletes, és csak öt percre van innen. Taxiszolgálat meg még a beszélgetés után is létezni fog.

     Miközben a park felé tartottunk, nem szóltunk semmit. Mikor már megpillantottam a parkot szegélyező hatalmas fákat, kezdtem idegeskedni. Átmentünk az úton, s sétáltunk tovább, amíg a mi "közös"  padunkhoz nem értünk. Gyakran szoktunk ide járni vele, itt minden csendes és nyugodt. Jókat lehet beszélgetni. Mindketten helyet foglaltunk, s hallgattunk. Vártuk, hogy a másik megszólaljon. Eléggé ideges voltam, pedig a park csöndje nyugalmat árasztott. Na akkor... most vagy soha!

- Szóval ami a tegnap estét illeti... - kezdtem bele.

- Ami tegnap történt.... - nyitotta ős ugyan akkor a száját. Egymásra néztünk, majd megeresztettünk egy halvány mosolyt. Más helyzetben ezen jót nevetnénk, de most csak ennyire telt. Intett, hogy folytassam én. Ellenkeznék, de jobb túl esni rajta, szóval....

- Oké...szóval a tegnap este... félresikeredett egy kicsit... Ha Rocky nem lép közbe, akkor valószínű, hogy egy kicsit tovább megyünk.... na jó, nem kicsit.... És ha megtesszük..... nem lett volna helyes! Hiszen mi barátok vagyunk.... Viszont azóta egyfolytában ezen gondolkodom, és azt hiszem, hogy én..... szeretlek téged - mondtam ki... huhh.. életem első szerelmi vallomása... nem is rossz! - Viszont tudom, hogy ez nem jó... és azt is tudom, vagyis gondolom, hogy te nem érzel így irántam...és így jobb is, hogy te nem keveredtél bele... Mert nekem a barátságunk sokkal fontosabb, minthogy elveszítsem egy párkapcsolat miatt.

     Amíg beszéltem, Laura szemei hol kikerekedtek, hol a távolba meredtek, és a végére egy kicsit szomorúak lettek.

- Igazad van. Nem éri meg a barátságunkat kockáztatni - mondta egy halvány mosoly kíséretében. Csak nekem tűnik erőltetettnek?

- Akkor továbbra is barátok vagyunk? - kérdeztem lassan, s egyik felem ez ellen kiabált, próbált rávenni, hogy hallgassak a szívemre... Elnyomtam ezt a hangot.

- Igen.... - mondta, s úgy tűnt, mintha nagyon akarna még valamit mondani.

- Annak örülök - mondtam mosolyogva, s felálltam. Ő követte a példámat, s ismét csak a madárcsicsergés törte meg a csendet. Bámultuk egymás szemeit, lefagyva, majd mintha egyre gondoltunk volna, összeforrtunk egy szoros ölelésben. Erősen szorítottam magamhoz derekánál fogva, s ő szintén szorosan karolta át a nyakamat.

- Szeretlek... és ezt most úgy értem, mint a legjobb barátomat - suttogtam. Nagyon nehéz csak a barátjának lenni...de muszáj.

- Én is szeretlek... - suttogott ő is.

- Viszont azt nem mondtad, hogy te mit érzel irántam... - céloztam óvatosan, még mindig őt ölelve.

- Én..... - úgy hallatszott, mint aki gondolkozik, hogy vajon hazudjon, vagy az igazat mondja - Úgy érzem, hogy a barátságunk fontosabb, mint egy párkapcsolat - mondta megfontoltan.

- Értem..... - mondtam, de feltűnt, hogy nem adott egyenes választ. Nem láttam az arcát, így nem voltam biztos, hogy az igazat mondja-e vagy sem.

     Elengedtem, s a szemébe néztem. Halvány szomorúság tükröződött belőlük, majd a következő pillanatban lehajtotta a fejét, elzárva az utat, hogy olvassak a tekintetéből. Ellépett előlem, zsebébe nyúlt, majd a füléhez emelte a telefont.

- Csak taxit hívok - magyarázta értetlen tekintetem láttán. Tényleg! Nekem is haza kell még ma jutnom! Előhalásztam a zsebemből a mobilomat, s tárcsáztam a taxit. Miután közölték, hogy a taxi úton van, visszacsúsztattam a telefont a zsebembe.

     Néhány perc csendes hallgatás után megpillantottam az értem jövő taxit.

- Akkor... majd találkozunk - mondtam, s beszálltam a kocsiba, és ledaráltam a címünket.

- Igen.....szia! - mondta Laura halkan. Nem nézett a szemembe. Elindultunk, s azon gondolkodtam, hogy túlestem rajta. Nehéz volt, egyik legnehezebb lépésem volt, hogy otthagyjam Laurát. Egy hang a fejemben egyfolytában azt kantálta , hogy hatalmas hibát követtem el..... Én meg próbáltam magam meggyőzni, hogy helyesen cselekedtem. Gondolataimba merülve bámultam ki a szélvédőn, s az elkövetkező háromnegyed órában nem is terveztem mást csinálni.

 

(Laura szemszöge)

 

     Azt hiszem, összetörtem. Legalább Calumnak összejött... ő boldog lesz Jennivel... én pedig most veszítettem el a remény utolsó szikráját, hogy amellett a fiú mellett legyek, akit szeretek...Tudom, hogy van igazság abban, amit Ross mondott, de ő is szeret engem! Én is szeretem őt. Megpróbálhatnánk..... Amíg beszélt, gondolatban szinte százszor félbeszakítottam, és kitálaltam, de nem tudtam kinyitni a számat. Amikor azt mondta szeret, azt hittem elolvadok... Hiszen tetszik nekem, mióta a második évadra visszajöttünk.... Amikor a karjaiba zárt, úgy öleltem, mintha akkor láthatnám, érezhetném őt útóljára... És amíg én azon gondolkoztam, hogy megmondjam-e neki az igazat, elment... én meg elengedtem... Egy kósza könnycsepp csorgott végig az arcomon, miközben az egyre távolodó autót néztem, s keservesen mosolyogva vettem tudomásul, hogy ezt elszúrtam.

     Hát igen.... ezt is elcsesztem, mint mindig minden mást is....

 

(Ross szemszöge)

     Amikor hazaértem, bementem a konyhába, s leültem a székre. Megkönnyebbülve, még is végtelenül szomorúan gondoltam a mai napra, hiszen most először végre szerelmes vagyok, de nem lehetek együtt azzal, akit szeretek... Vajon miért tért ki a válasz elől, hogy mit érez irántam....? Amíg ezen gondolkodtam, a telefonom csengőhangja hasított a konyhai csendbe, mire összerezzentem. Előkotortam a zsebemből a kis készüléket, s a képernyőn kiírt kis név kellemesen meglepett. De rég beszéltem már vele.... Ha ő hív, akkor valami fontos történt.. Vajon mi történt...? Mosolyogva nyomtam meg a zöld gombot, s a fülemhez emeltem a mobilt. Ám amit abból hallottam, kezdtem aggódni.

Írta: lukimalac