Ezt a *KE* sztorit az egyik barátnőm írta nekem, és nagyon nagyon jó lett, és remélem nem haragszik meg hogy kitettem :)
Még nem voltam kész túl lépni. Nem akartam őt elfelejteni. Nem akartam azt a sok jó és rossz emléket csak úgy eldobni. Emlékezni akartam a szőke fürtjeire, a nagy barna szemekre, amelyek minden reggel ébresztettek. Egy langyos októberi nap volt, a madarak csicseregtek, gyűjtögettek télre. A munka is visszatért az életbe. Összepakoltam a cuccomat, és megindultam a kávézó felé ahol dolgozom. Végül ugyanaz a gondolatoknál kötöttem ki. Ő már híres. Miért emlékezne rám? Most több ezer lány rajong érte, és küzd azért hogy ki mondhassa: Igen én Ross Lynch barátnője vagyok. És én meg is tehettem. Amikor még nem volt népszerű. Amikor még fontos voltam neki. De azóta amióta befutott a testvéreivel, fel sem hívott. Annyit sem mondott, hogy „ Hey *neved* bocsi de már nem érdekelsz szakítok veled ”. Megráztam a fejemet, hátha attól eltűnnek ezek a gondolatok. Mire észbe kaptam már a kávézónál is voltam. Hátramentem a hátsó bejárathoz. Átöltöztem, és kiléptem a pulthoz. Munkatársam Brady már szorgosan vette fel a rendeléseket. Intettem neki köszönés képen, ő pedig mosolyogva bólintott. A bögréket kiraktam a pultra,és a kávés tasakokért nyúltam, amikor megszólalt az ajtón lévő csengő. Nem törődtem vele, csak egy újabb vendég. Lépteket hallottam mögöttem, és rájöttem, hogy a személy a pultnál van. Még a tasakokat pakoltam, amikor elkezdtem beszélni:
- Mivel szolgálhatok?- kérdeztem még mindig háttal.
- *neved*? Te vagy az?- hallottam meg a hangot. Kiegyenesedtem.
- Miért jöttél vissza? Hogy emlékeztess arra mennyire szerettelek? Mert igen szerettelek. Mindennél jobban. Feladtam volna a munkámat, mindenemet csak azért, hogy veled lehessek. De te? Te egy hívásra sem méltattál! Elég lett volna egy üzenet amit máig olvashatnék, és eszembe jusson, hogy tiszteltél, és szerettél legalább annyira, hogy írsz nekem. De mit tettél? Semmit. Semmit sem tettél, csak hagytál magamban őrlődni. De tudod mit? Túl tettem magam. Erős vagyok, és már nem érdekelsz többé .- fejeztem be, már könnyekkel küszködve. De ő is látta, hogy nem gondolom komolyan. Én is tudtam, hogy nem gondoltam komolyan. Ross közelebb hajolt, annyira, hogy a homlokunk szinte összeért.
- *neved* annyira sajnálom. Mindent. Amióta kettéváltak az útjaink csak rád és arra tudtam gondolni, hogy miképp kérjek bocsánatot. És teljesen igazad van. Egy szemétláda vagyok (itt megfogta a kezemet) és nem akartalak megbántani. De nem éltem volna túl, ha úgy végeztük volna mint a többi híresség. Nem akartam, hogy utáljanak a rajongók, és minden második nap egy utálkozó levelet kapj.
Szeretlek. Szeretlek *neved* , é csak miattad tettem .- mondta. Éreztem, hogy a szívem hevesebben dobog, mintha egy jégtömbben lett volna, és most kiolvadt. Én is szeretem. Közelebb hajoltam és megcsókoltam. A könnyeim cseppenként folytak le az arcomon, de tudtam, hogy ez az örömtöl van. És attól, hogy szeretem.
Még nem voltam kész túl lépni. Nem akartam őt elfelejteni. Nem akartam azt a sok jó és rossz emléket csak úgy eldobni. Emlékezni akartam a szőke fürtjeire, a nagy barna szemekre, amelyek minden reggel ébresztettek. Egy langyos októberi nap volt, a madarak csicseregtek, gyűjtögettek télre. A munka is visszatért az életbe. Összepakoltam a cuccomat, és megindultam a kávézó felé ahol dolgozom. Végül ugyanaz a gondolatoknál kötöttem ki. Ő már híres. Miért emlékezne rám? Most több ezer lány rajong érte, és küzd azért hogy ki mondhassa: Igen én Ross Lynch barátnője vagyok. És én meg is tehettem. Amikor még nem volt népszerű. Amikor még fontos voltam neki. De azóta amióta befutott a testvéreivel, fel sem hívott. Annyit sem mondott, hogy „ Hey *neved* bocsi de már nem érdekelsz szakítok veled ”. Megráztam a fejemet, hátha attól eltűnnek ezek a gondolatok. Mire észbe kaptam már a kávézónál is voltam. Hátramentem a hátsó bejárathoz. Átöltöztem, és kiléptem a pulthoz. Munkatársam Brady már szorgosan vette fel a rendeléseket. Intettem neki köszönés képen, ő pedig mosolyogva bólintott. A bögréket kiraktam a pultra,és a kávés tasakokért nyúltam, amikor megszólalt az ajtón lévő csengő. Nem törődtem vele, csak egy újabb vendég. Lépteket hallottam mögöttem, és rájöttem, hogy a személy a pultnál van. Még a tasakokat pakoltam, amikor elkezdtem beszélni:
- Mivel szolgálhatok?- kérdeztem még mindig háttal.
- *neved*? Te vagy az?- hallottam meg a hangot. Kiegyenesedtem.
- Miért jöttél vissza? Hogy emlékeztess arra mennyire szerettelek? Mert igen szerettelek. Mindennél jobban. Feladtam volna a munkámat, mindenemet csak azért, hogy veled lehessek. De te? Te egy hívásra sem méltattál! Elég lett volna egy üzenet amit máig olvashatnék, és eszembe jusson, hogy tiszteltél, és szerettél legalább annyira, hogy írsz nekem. De mit tettél? Semmit. Semmit sem tettél, csak hagytál magamban őrlődni. De tudod mit? Túl tettem magam. Erős vagyok, és már nem érdekelsz többé .- fejeztem be, már könnyekkel küszködve. De ő is látta, hogy nem gondolom komolyan. Én is tudtam, hogy nem gondoltam komolyan. Ross közelebb hajolt, annyira, hogy a homlokunk szinte összeért.
- *neved* annyira sajnálom. Mindent. Amióta kettéváltak az útjaink csak rád és arra tudtam gondolni, hogy miképp kérjek bocsánatot. És teljesen igazad van. Egy szemétláda vagyok (itt megfogta a kezemet) és nem akartalak megbántani. De nem éltem volna túl, ha úgy végeztük volna mint a többi híresség. Nem akartam, hogy utáljanak a rajongók, és minden második nap egy utálkozó levelet kapj.
Szeretlek. Szeretlek *neved* , é csak miattad tettem .- mondta. Éreztem, hogy a szívem hevesebben dobog, mintha egy jégtömbben lett volna, és most kiolvadt. Én is szeretem. Közelebb hajoltam és megcsókoltam. A könnyeim cseppenként folytak le az arcomon, de tudtam, hogy ez az örömtöl van. És attól, hogy szeretem.
Én csak azt nem értem hogy ez a szöveg arról szól hogy Rossnak van barátnője de oldalt az oldalon ki van írva hogy gyakori kérdések és ott megkérdézik hogy van e barátnője és azt írja nem nincs!Akkor most mi van??
VálaszTörlésK: képzeld, E: el. Tudod egy elképzelt történet ;)
VálaszTörlés