2013. szeptember 12., csütörtök

Lynch család

A szülők: Stormie Lynch és Mark Lynch


Stormie és Mark mindent megtesznek azért hogy a gyermekeik sikeresek, és boldogok legyenek. A Lynch tesók összesen öten vannak, és mindannyian jólnevelt, tehetséges gyerekek, akik a szülőknek köszönhetően már most sokra vitték. Anya és Apa mindenben támogatják és bíztatják a gyerekeket, erre példa amikor Riker színészi karriert szeretett volna, ezért az egész család költözött hogy valóra válthassa álmát (mellesleg nagyrészt ennek köszönhető hogy létrejött az R5). A Lynch család azóta is összetart, mindig együtt mennek turnézni, és a szülők is ott vannak a legtöbb koncerten. A legkisebb Lynch, Ryland is mindig velük tart, és sokat bolondozik idősebb testvéreivel. Nagyon szeretik egymást, mindíg számíthatnak egymásra, és nagyon összetartóak.

A gyerekek:

Riker Anthony Lynch: (1991. november 8.)


Mint a legidősebb Lynch tesó az lenne a dolga hogy felelősség teljesen viselkedjen, és példát mutasson a kicsiknek... Hát ez nem mindig jönn össze :D Sokszor épp ő viszi bele a többieket a bolondozásba. Nagyon szeret (és tud is) színészkedni. 


Rikert több képen és videóban is láthatjuk kockás ingben, ebből arra következtethetünk hogy kedveli a ruhadarabot. Végül is meg van rá az oka hiszen nagyon jól áll rajta! (mellesleg a képen szundikáló Rossnak üzenjük: Nem csalódtunk bébi :D )

Rydel Mary Lynch: (1993. szeptember 9.)


 A második legidősebb a testvérek között, valamint az egyetlen lány. Sok oldalú tehetség. Táncot tanít, zongorázik, és nagyon szeret énekelni.
Ha jobban megnézzük a gyönyörű Rydel nagyon hasonlít anyukájára:


Elsőre lehet azt hinnénk hogy Rydel-nek egyedüli lányként nem lehet könnyű dolga, de valójában nem így van. Rydel kicsit fiús, és ugyan olyan bolond (jó értelemben) mint fiú testvérei. Így aztán jól kijönnek egymással, és minden együtt töltött időt élveznek. Amikor csak tehetik csinálnak valami őrültséget.. például székekkel táncolnak, random zenékre riszálnak, vagy egyszerűen vicces képeket csinálnak egymásról. és magukról is.

Rocky Mark Lynch: (1994. szeptember 1.)


Ő született harmadiknak. A kedvenc színe a zöld. Ez meg is látszik, például a zöld gitárján, és a ruhaszettjeiben is elég sűrűn előfordul a zöld. Nagyon aranyos és kedves srác. Laza, és mindig vidám, de ha kell tud komoly is lenni. 


Általában ő szerzi az R5 dalokat, és részt vesz a dalszöveg írásban, bár utóbbi inkább Riker feladata.
Muzikális személyiség, nagyon jó érzéke van a zenéhez. A dalokban elég sokat énekel szólóban bár a legtöbb szólót Ross kapja.

Ryland Michael Lynch: (1997. április 17.)

riker-in-glasses:

Do you think this is a friCKEN JOKE #r5 #rylandlynch

Ryland a legfiatalabb. Nincs benne a bandában de ő a banda "menedzsere". Mindenhova kíséri idősebb testvéreit, és támogatja őket. Szoros kapcsolata van velük, és attól függetlenül hogy nincs benne a bandában nem kell úgy éreznie hogy kilóg a sorból, mert a többiek sok időt töltenek vele, és ő sem marad ki a bulikból. Van egy barátnője, Savannah aki énekes. Nagyon aranyosak együtt, reméljük még sokáig együtt lesznek. 

Ross Shor Lynch: (1995. december 29.)


Ross a második legfiatalabb. Eddig Magyarországon ő a legismertebb az Austin&Ally című sorozatnak köszönhetően. Holnap után pedig a Tengerparti Tinimozi című filmben láthatjuk a Disney csatornán. Nagyon tehetséges, és ügyes. Színészkedik, énekel, táncol, hangszereken játszik, jól szörfözik, tud gördeszkázni, és még naphosszat lehetne sorolni hogy mi mindenben tehetséges. Fontos számára hogy mindig a családja közelében legyen hiszen nagyon sokat jelentenek számára a tesói és a szülei. 


Kicsi Ryland és kicsi Ross:

A Lynch tesók kicsinek:

Rydel és Stormie:

Ross, Stormie, és Riker:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése