Better together - 6. rész

6. Kapkodás  

   

 Korábban ébredtem, mint Laura. Ezt onnan tudom, hogy amikor kinyitottam a szemem, az
 ő arcát láttam, ahogyan békésen, halvány mosollyal ajkai szegletében
szuszog. Úgy látszik, egymással szembe fordultunk, viszont még most is
 átölelve tartottam.     Furcsa, kellemes érzés járt át, ahogy a tegnap este
 történtekre gondoltam. Ám ez a röpke öröm egyből tovaszállt, amikor eszembe
 jutott, hogy milyen beszélgetésen kell magunkat átvergődni. Tudtam, hogy
 sort kell keríteni erre a beszélgetésre,különben a barátságunkból nem tudom,
 mi lesz. Bár... ahogy elnéztem Laura alvó arcát, volt egy olyan érzésem,
 hogy a barátságunk sértetlen.     Ahogy aludt, hirtelen Laura szemébe
 hullott egy kósza hajtincs. Nem tudom megnevezni... talán valami belső
 kényszer irányított, és óvatosan, hogy ne ébresszem fel, megpróbáltam
 finoman a füle mögé simítani, de tervem kudarca fulladt. Szélesebben
 elmosolyodott, a szempillája megrebbent néhányszor, sóhajtott egyet, majd
 nehézkesen kinyitotta csillogó, barna szemeit.- Jó reggelt! - köszönt halkan
 mosolyogva.- Jó reggelt! - mondtam én is, s nem tudtam megállni, hogy ne
 mosolyogjak. Viszont feltűnt, hogy olyan a hangom, mint a repedt fazék -
 Vagyis.... - megköszörültem a torkom - Jó reggelt! - mondtam most már
 érthetően.- Én....azt hiszem, hogy elvonulok - mosolygott zavartan, és
 szemével a mögöttem lévő fürdőre intett.- Ömmm....persze. Jó! - mosolyogtam,
 s valamiért nehezemre esett elengedni. Amint kimászott mellőlem,
 hiányérzetem támadt, szinte fáztam nélküle. Bezárult a s fürdő ajtaja, mire
 a hátamra fordultam, majd kifejezéstelenül a plafont kezdtem el bámulni.
 Hogy kezdjek bele? Egyáltalán mit mondjak? Nem hiszem, hogy az jó lenne,
 hogy "Szia Laura! Amit tegnap történt, csak a pia miatt volt, de lehet, hogy
 beléd zúgtam. Nem tudom...te mit gondolsz?" . Oké ez béna. Ránéztem az
 órára, s a szemem majdnem kiesett a helyéről. Úgy tűnik, Rocky-ék elaludtak.
     Basszus!!! Fél 8!!! El fogunk késni! Marha jó lenne.. tegnap is miattam
 csúsztunk, és ha még kések is.... Gyorsan, amilyen gyorsan csak tudtam,
 kipattantam az ágyból - a hőmérséklet változásnak köszönhetően gyorsan
 felélénkültem -, és a szekrényhez rohantam. Felkaptam a mellette heverő
 hátizsákomat, és az ágyra hajítottam. Kivettem a fiókból egy tiszta boxert
 és egy zoknit, majd gyorsan belebújtam. Most először adtam hálát az égnek,
 hogy a lányok reggelente sokáig készülődnek a fürdőben, mert eléggé kínos
 lett volna anyaszült meztelenül mutatkozni Laura előtt. Ami a kezembe
 került, kivettem a ruhák közül, és magamra kaptam. Az asztalomról a táskámba
 vágtam -a remélem mai- forgatókönyvet, majd a táskát a hátamra vettem.
 Néhány másodperc habozás után benyitottam a fürdőbe, de a szememet
 eltakartam. Amint nyílt az ajtó, egy halk sikítást hallottam.- Jézusom Ross!
 Mit csinálsz? - kérdezte Laura halálra rémülve.- Csak azért szólok, hogy
 gyere, mert 8-ra kell menni, és fél van, plusz egy jó háromnegyed óra az út
 - mondtam még mindig a szememet takarva.- FÉL 8?!?!?! - kérdezett vissza
 enyhén sokkot kapva. Megértem; ő mindig fél órával a mondott  idő előtt
 szokott ott lenni, még sosem késett.- Aha, és gondoltam szólok.... -
 mondtam, és levettem a kezemet a szememről, és csak azt láttam, hogy Laura
 szalad az ajtó felé. Csak én lehetek ilyen szerencsétlen szerencsétlen,
 későn álltam el az útból, és mindketten elestünk. Oké, ezen még Laura is
 elröhögte magát.- Bocsi - mondta vigyorogva, miközben nekem háttal felült.-
 Semmi baj..... - vigyorogtam én is.     Megfordult, és kezdett rajta
 eluralkodni a kétségbeesés, mert nem tudta begombolni az ingét, csak
 szerencsétlenkedett.- Segítség! - nyögött fel kétségbeesetten.
 Sóhajtottam, és nevetve odébb löktem a kezét, majd elkezdtem begombolni
 alulról fölfelé az ingét.     Na igen.... már az első kettőnél is megbántam,
 hogy erre vállalkoztam. Pláne, hogy az ujjam folyamatosan súrolta a bőrét.
 Amikor a mellrészhez értem, kihagyott egyet a lélegzete, majd kétszer olyan
 gyorsan kezdte venni. A teste megfeszült, s vele együtt az enyém is,
 miközben éreztem éreztem ujjamon a fekete melltartó selymes anyagának puha
 érintését.     Felpillantottam, s Laura is éppen akkor nézett rám. Tartva a
 szemkontaktust, közeledni kezdtünk egymás arca felé, amikor hirtelen
 reszketve távozott tüdejéből a levegő. Lehelete végigcirógatta az arcomat, s
 nekem egy pillanatra kitisztult a fejem.     Megtörténhet? Könnyű lenne, túl
 könnyű lenne itt és most megcsókolni. Ha most áthidalom ezt a pár centiméter
 távolságot, akkor csak még bonyolultabb lenne minden.     Az a pillanat, ami
 alatt ezt végiggondoltam, elég volt ahhoz, hogy elhúzódjak.- Gyere,
 siessünk, mert elkésünk.... - mormogtam, s a keze után nyúltam, majd
 leszaladtunk a földszintre. Berohantam a konyhába, és a táskába dobtam aszt
 hiszem öt banánt, és egy chipset, meg jó pár csomag rágót, mert ugye fogat
 sem mostam, és szerintem Laura sem fogja visszautasítani...Na igen... fő az
 egészség..!     Kézen fogtam, és kirohantunk a ház elé. El sem tudom
 mondani, mekkora megkönnyebbülést éreztem, amikor egy üres taxi fordult be
 az utcába. Az amerikai módszert használva leintettem a kocsit, az
 szerencsére meg is állt, s gyorsan be is szálltunk.     Ledaráltam a
 forgatás címét, és már mentünk is. Gyorsan bekaptam egy rágót, és Laurának
 is adtam egyet, aki hálás tekintettel, mint éhező a falat kenyérre, úgy
 kapott utána - na ezek szerint ő sem mosott fogat -, majd halkan
 megköszönte. Én rámosolyogtam, majd tekintetemet előre szegeztem. Hirtelen
 valami eszembe jutott, és gyorsan kotorászni kezdtem a táskám zsebeiben, s
 -ismét- nagyon megkönnyebbültem, amikor a pénztárcám, benne pénzzel a
 kezembe került.     Innentől az út hátralévő része csendben telt el, csak
 néha engedtünk meg magunknak lopva egy pillantást egymásra. Az
 örökkévalóságnak tűnő háromnegyed óra alatt megpróbáltam a nemsokára
 bekövetkezendő nyomasztó, de mindent eldöntő  beszélgetésünkre. Igyekeztem
 nem tudomást venni a mellettem ülő Lauráról, de hiába, szinte fizikailag
 érezhető aura lengte körül.     Amikor megérkeztünk, fizettem, mindketten
 kiszálltunk, s lélekszakadva rohantunk a stúdióba.- Sziasztok! Ne
 haragudjatok, de elaludtunk! - hadartuk zihálva, mire mindenki felénk
 fordult.- Ross! Laura! Végre! Jó túlléptünk rajta, de készüljetek! - hadarta
 Eric, s mi csak örülni tudtunk, hogy ennyivel megúsztuk. Mindketten
 berohantunk az öltözőnkbe. Gyorsan magamra kaptam a kanapén lévő ruhát, s
 épp a pólót kaptam magamra, amikor kopogást hallottam.- Ross! Fel vagy már
 öltözve? - jött a hang Shelly-től, a sminkestől.- Igen, jöhetsz! - szóltam
 ki, mire bejött, én pedig rutinszerűen leültem a székre, és behunytam a
 szemem. Csak halványan éreztem az ecsetvonásokat az arcomon, miközben a
 fejemben mondtam a mai szöveget, mint minden nap. Halványan hatolt be a
 tudatomba Shelly hangja.- Oké. Kész vagy. Siess, mert Eric már eleve kicsit
 idegesen jött be ma - jegyezte meg, mire gyorsan a díszlethez rohantam.
 Laura, Raini és Calum már ott voltak. Eric épp valamit magyarázott Laurának,
 a végéből még elcsíptem egy kicsit, mire odaértem.-....szóval meg kéne
 ismételni - fejezte be a mondókáját. Laura elég savanyú fejet vágott. Nem
 hiszem, hogy más is észrevette, de én már ismertem eléggé ahhoz, hogy
 tudjam, mikor mit érez. Eric észrevett engem is.- Ross! Épp azt mondtam,
 hogy a tegnapi zárójelenetet még egyszer fel kéne venni.     Egy pillanatig
 tartott, amíg eszembe jutott a zárójelenet. Na az a mostani helyzetemhez
 szuper! A majdnem csókjelenet a zongoránál. Nem Laurával van bajom, csak a
 tegnapiak után nem tudom, hogy  tudnám hitelesen eljátszani...- A többiről
 annyit, hogy innentől még néhány epizódon keresztül jön több olyan jelenet,
 amiben te és Laura többet játszotok együtt, ezért, hogy könnyebb legyen, a
 közös részeiteket együtt, mostantól minden nap a nap végén felvesszük. Oké?
 - kérdezte, mire én bólintottam - Szuper! Akkor kezdjünk! A tegnapi
 zárójelenetet is a nap végén vesszük! - tette hozzá.     Miközben a lépcsőn
 mentünk fel a gyakorlóterem díszletébe, Calum - hogy csak én halljam -
 megkérdezte:- Ross minden oké? - kérdezte aggódva. Tudtam, hogy benne
 megbízhatok, és vele szívesebben beszélgetnék ilyenekről, mint pl. Rikerrel,
 Ryland-del vagy Rocky-val.- Most nem mernék megesküdni rá... - mondtam
 keservesen mosolyogva.- Mi a baj? - kérdezte, s láttam rajta, hogy tényleg
 érdekli. Vele voltam még olyan jóban - jó, talán nem olyan jóban-, mint
 Laurával, és azért gondolom, logikus, hogy fiúval jobban esik beszélni
 ilyenekről....- Ebédnél - mondtam neki, mire elmosolyodott, megveregette a
 vállamat, majd az ajtón kívülre állt, én és Laura pedig leültünk a
 zongoraszékre.- Mindenki kész? Remek! És....tessék! - hallottuk meg a
 varázsszót, s én ujjaimat a billentyűkre tettem, s játszani kezdtem. Most
 valahogy sokkal jobban kellett koncentrálnom, hogy nem üssek mellé.     A
 szemem önkénytelenül is Laurára siklott. Láttam, hogy engem néz, s emiatt a
 testemben végigment egy remegés. Ezen nem lepődtem meg, már tudtam, hogy
 Laura furcsa reakciókat vált ki belőlem, olyanokat, amiket én sem értek, és
 legfőképpen akkor, amikor nem számítok rá.. Nem.. A baj csak az volt, hogy
 ez a remegés az ujjaimban végződött, ennek következtében megcsúsztak a
 billentyűkön, s melléütöttem. Az elég hamis hangot elcsúfította a pedál
 hangja, mire gyorsan lekaptam róla a lábam.- Bocsánat!- nyögtem - Még
 egyszer! - mondtam, de inkább kérdésnek hangzott.- Rendben! Nincs baj! Nincs
 baj! Kamera forog? És... tessék! - kiáltott Eric, s én ismét játszani
 kezdtem. Most sikerült továbbmennem azon a részen, amit az előbb
 elrontottam, és jött az énekrész. Ez már csak sikerülni fog! Legutóbb tegnap
 énekeltem, és akkor is ránéztem Laurára, semmi nem történt.... na jó, azért
 az este eléggé félresikerült, na nem mintha nem élveztem volna...... Mi?!
 Miket gondolok?!  Egyfolytában magamon éreztem Laura pillantását, ami soha
 nem érzett érzéseket ébresztett bennem. Énekre nyitottam a szám, s mi nő
 meglepetés: elcsuklott a hangom. Basszus! Vagy fél éve nem volt gondom
 azzal, hogy a hangom elcsuklana, erre most, mindenki előtt... Laura
 előtt...- Nem baj Ross! Tartsunk esetleg szünetet...? - kérdezte Eric, mire
 egy aprót bólintottam, felálltam, és gyors léptekkel, és gyors léptekkel az
 öltözőmbe siettem.     Borzasztóan szégyelltem magam. Hogy alázhatom meg
 magam ennyire?! Tegnap is miattam csúsztunk, ma pedig már öt perc után
 befellegzek... Ilyen nincs! Kopogtak az ajtón.- Ki az? - kérdeztem az ajtó
 felé pillantva, mire az kinyílt. Laura állt a küszöb előtt, majd szó nélkül
 belépett.- Azt hiszem, beszélnünk kéne - mondta, miután bezárta maga mögött
 az ajtót.

Írta: lukimalac

U.i.: Bocsánat, hogy ilyen furán vannak tördelve a sorok, de e-mailből csak így tudtam bemásolni. 

(beküldte: lukimalac)